Meghívtak a Szerb King kiállításra

Meghívtak, mégpedig nem kiállítani, hanem bírálni, értékelni az általuk tenyésztett galambok minőségét. Minden esetre leírom ez megtisztelő, de egyben komoly felelősség is, hisz lehet, hogy a jövőben az én véleményem alapján jó vagy rossz irányban próbálnak tenyészteni.

DSCF4113

Talán ez a rendezvény volt, amit a legjobban vártam ebben a szezonban, hisz még egyszer sem láttam a galambjaikat. Még azt sem tudtam, mely színek népszerőbbek, melyek milyen minőségőek. Az idő gyorsan múlik, így elérkezett a kiállítás napja, már kora hajnalban útnak indultam nehogy késve érkezzek. Az előzetes információk alapján már tudtam, ők csak egy napos kiállítást szoktak rendezni reggel hozzák be a galambokat, kilenc órakor kezdődik a bírálat és este a díjkiosztó után mindenki hazamegy. Most is az előző forgatókönyv alapján történtek az események, két helyiségben rendezték meg a kiállítást, egy nagyobb teremben voltak elhelyezve a galambok, míg a bírálat egy kisebb helyiségben történt, ahol a ketrecekkel szemben ültek a kiállítók és az érdeklődők. Folyamatosan cserélődtek a színosztályok, hordták vitték a galambokat igyekezni kellett hisz kétszáznegyven példányt neveztek és még közben ebédszünetet is beiktattak. Magáról a vendéglátásról külön nem szeretnék írni (hisz az olvasókat nyilván a galambok minősége érdekli) de meg kell említenem, hogy minden szempontból kifogástalan volt és nagyon jól éreztük magunkat. Visszatérve a bírálatra személyes viszonyítási alapom nem volt, hisz első alkalommal láttam galambjaikat így megítélni sem tudom, hogy az előző évekhez képest fejlődtek e, vagy visszaestekő
Mindenesetre az látszott van pár tenyésztő, akinek rálátása van az európai tenyésztésre az ottani elképzelésekre és ők ebbe az irányba próbálnak haladni. Az már az első órában kiderült, hogy a fehér a legnépszerőbb szín, hisz minden kategóriában ebből volt a legtöbb bemutatva. Egy színosztályt leszámítva (egyéb hímek) itt volt a legegységesebb a bemutatott kollekció nagyon rossz minőségőt nem is láttam.

0044 DSCF4131

1-0 Grand champion

0-1 Champion

Viszont probléma volt, hogy majdnem valamennyinek kicsi volt a feje és hosszabb a hátsó része. Összességében állékonyak jó tollúak voltak jó szembőrrel. A következő szín a kék és a kovácsolt volt. itt már nagyobb eltérés mutatkozott, viszont sokkal rövidebbek voltak a fehérektől és a vörös kovácsoltaktól. Sajnos elég sok nyakfodros és laza tollazatú volt közöttük, de a győztesek úgy hímben, mint tojóban nagyon szép galambok voltak, amit bizonyít az is, hogy a győztes kiválasztásánál az utolsó pillanatig versenyben voltak.
A vörösek, sárgák, feketék lényegesen gyengébb minőségőek voltak, de egyedszámban se közelítették meg az előző színőeket. két öreg sárga tojó és egy fekete tojó felelt meg a fajta elvárásainak ezek jó minőségőek voltak. Vörös kovácsoltból viszonylag jó példányok voltak bemutatva azonos hibával, mint a fehérek de nagyon jó testtel. Az egyéb színőek főleg hímben kiemelkedtek a mezőnyből a bemutatott tizenegy példányból öt-hat bármely színosztályba nyerhetett volna , de a tojók is szépek voltak, amit bizonyít az is hogy innen került ki a győztes.
Andalúz, indigó, babos olyan kis egyedszámban volt kiállítva hogy nem lett külön osztályba sorolva, a feketékkel együtt lettek értékelve. Egy indigó tojó volt kiemelkedő köztük, ami a végső kiválasztásnál az ötödik helyig jutott. a tizenöt champion hím és tojó összevetéséből úgy a hímeknél, mint a tojóknál az egyéb színosztályból kerültek ki a győztesek míg a végső győztes a hím lett.

0031 0055

0-1 Champion

0-1 Champion

Igen jó testő arányos széles mellő és állású, rendkívül jó tollú példány nagyon szép harang nyakkal igazi apaállat. Innen is gratulálok a tenyésztőjének, de úgyszintén a tojó gazdájának is hisz minimális különbség volt a két példány között. Ugyancsak gratulálok az utolsó öt-hat galamb tulajdonosának mindkét nemnél, hisz nincs rálátásom a szerb King tenyésztésre, de azt igenis bátran állíthatom, hogy ezek a galambok bármelyik országban ott lehettek volna az elsők között színosztályukban.
Ezúton mondok köszönetet a klub vezetésének hogy megtiszteltek meghívásukkal köszönöm megtisztelő figyelmüket a tenyésztőknek, hihetetlen önfegyelemmel és érdeklődéssel fogadták döntéseimet. Kívánok nekik sok szép galambot nagyon jó tenyésztést és eredményekben gazdag boldog újévet. Ugyanezt kívánom valamennyi King tenyésztőnek határokon innen-határokon túl.

Szerző: Eibel István