Eibel István

Eibel_1951-ben Budapesten születtem, 1973 óta Vokányban élek, itt nyílt lehetőségem a galambok tenyésztésére. Tagviszonyom a Pécsi V-42-es Egyesületbe lépéskor kezdődött. 1988-ban megalakítottuk a Siklósi V-263-as Egyesületet, ahol titkárrá választottak. 1998-ban egyesültünk a V-257-es Egyesülettel nagyobb rendezvények szervezésének reményében. Az első évek sikerei után a kapcsolat megromlott, így villányi galambász barátaimmal visszatértünk „anyaegyesületünkhöz". Jelenleg a Villányi Területi Csoport vezetője vagyok, itt igyekszem hasznossá tenni magam és közben kedvenc fajtámat tenyészteni.
Elért minősítésem kétszeres aranykoszorús mestertenyésztő.

Bovebben_a

background_duc

A horvát king klub vendége voltam

Az idén 2011-ben Donji Miholjacon került megrendezésre a horvát king tenyészt?k éves seregszemléje, ahol a versenyen kívül lemérhet? a hazai galambtenyésztés jelenlegi helyzete. Természetes, hogy a fajta tenyészt?it érdekli egy szomszédos ország rendezvénye.
Az én esetemben ez hatványozottan igaz, mivel sok horvát king tenyészt?vel az évek során baráti kapcsolat alakult ki, amit rendszeresen ápolunk is.

Villány és testvérvárosa, Eislingen

A galambászatnak rengeteg szép formája, fajtája van, de nemcsak maga a tenyésztés, reptetés vagy egyéb versenyzés tartozik hozzá, hanem a sokunk által igen nagyra tartott és sokra becsült, sok esetben évtizedekig tartó igen komoly barátságok.
Ezek születhetnek személyek, egyesületek, különböz? csoportok vagy városok galambászai között.
Mi, Villány környéki tenyészt?k úgy gondoltuk, hogy a pécsi V-42-es egyesület ötven átfogó és azt megörökít? könyvben feltétlenül helye van az eislingeni galambászbarátoknak is. Igaz, amikor elkezd?dött a kapcsolat kialakítása, mi, villányiak még külön egyesületet alkottunk a Siklós környéki galambász-társakkal közösen.

50 év sikertörténete

Alig egy éve írtam a Kingek hazai fejl?désér?l, de nem hiszem, hogy van olyan galambász, aki a szaklapokban ne saját tenyésztett fajtáját szeretné viszontlátni vagy róla olvasni. Én sem vagyok ezzel másképp, és mégis, ha már ismert vagy többször látott, olvasott írások kerülnek kezeim közé, akkor is minden alkalommal örömmel olvasom, lapozgatom régi újságaink, könyveink lapjait. 

King kiállítás Lipován

A román King klub második országos rendezvényét, az Aradtól harminc kilométerre lév? Lipován tartotta 2010. január 23-24-kén.
Megtisztel? volt számomra, hogy engem kértek fel a galambok min?sítésére. Megkérésükre örömmel mondtam igent, már csak azért is, mivel sok barátom van köztük.
A kiállítás el?tt két héttel, még egyszer pontosítottuk az érkezés helyét, és várható id?pontját. Az id?járás majdnem közbeszólt, mivel indulásom reggelére 15 cm-es hó esett, így a közlekedés elég nehézkessé vált, ennek ellenére feleségemmel útra keltünk és a megbeszélt id?pontra megérkeztünk a Nagylaki határátkel?höz, ahol már várt bennünket Berecko Joan. Rögtön vacsorára hívtak bennünket a Nagylakon él? Cervenoc Card családjához.

Magyar bírálók a Horvát Kingklubon!

A magyar King klubnak horvát tagjai is vannak, akik rendszeresen részt vesznek kiállításainkon és az itt szerezett tapasztalatokat felhasználva, igyekeznek felzárkóztatni a hazájuk tenyésztését. Ennek érdekében ?k is külföldi bírálókat hívtak, mégpedig Magyarországról Kovács Lászlót és Eibel Istvánt, akik örömmel tettek eleget e meghívásnak. Az id?járás azonban majdnem keresztül húzta terveiket, hisz el?z? két nap rég nem látott mennyiség? hó hullott. Így az egyetlen közlekedési eszközt választva, vonattal utaztunk Barcsra, onnan pedig Nagy Imrével tovább Ver?cére (Virovitica) a kiállítás helyszínére.