Eibel István

Eibel_1951-ben Budapesten születtem, 1973 óta Vokányban élek, itt nyílt lehetőségem a galambok tenyésztésére. Tagviszonyom a Pécsi V-42-es Egyesületbe lépéskor kezdődött. 1988-ban megalakítottuk a Siklósi V-263-as Egyesületet, ahol titkárrá választottak. 1998-ban egyesültünk a V-257-es Egyesülettel nagyobb rendezvények szervezésének reményében. Az első évek sikerei után a kapcsolat megromlott, így villányi galambász barátaimmal visszatértünk „anyaegyesületünkhöz". Jelenleg a Villányi Területi Csoport vezetője vagyok, itt igyekszem hasznossá tenni magam és közben kedvenc fajtámat tenyészteni.
Elért minősítésem kétszeres aranykoszorús mestertenyésztő.

Bovebben_a

background_duc

King klub kiállításon Németországban!

Az elmúlt tizenöt évben, több alkalommal volt szerencsém megtekinteni a németországi king klub kiállítást. Els? alkalommal 1989-ben Werdenben, majd a kés?bbiekben több más helyszínen is. Akkoriban a kinti galambok min?sége felülmúlta a hazai állományét. Persze ezen nemigen lehet csodálkozni, hisz messze mások voltak a lehet?ségek, meg az anyagi feltételek is. Akkoriban örültünk, ha meg tudtunk vásárolni neves német tenyészt?k állományából egy-egy galambot vérfrissítés céljából.

King galamb tenyésztése

Az el?z? (king avagy a király galamb) írásomban a fajta ismertetésén kívül, az volt a célom , hogy kedvet csináljak ennek a szép galambnak a tenyésztéséhez. Most megpróbálok segítséget adni azoknak, akik kedvet kaptak tartásához.

King, avagy a király galamb

Több mint húsz éve vagyok lapjuk el?fizet?je. Az utóbbi években örömmel tapasztaltam, hogy egyre több írás jelenik meg kisállatokról, galambokról. 
Úgy gondoltam bemutatnám Magyarország egyik legkedveltebb galambját a Kinget. Én is ezt a fajtát tenyésztem már huszonkilenc esztendeje és valószín? életem végéig elkötelezettje leszek. Joggal kérdezheti, aki még nem látta e fajtát: mi az, ami ilyen szeretetet és szenvedélyt tud kiváltani egy emberb?l? Nos a válasz egyszer?, csak rá kell nézni az er?t?l duzzadó, de mégis kecses elegáns, büszke tartású galambra és máris rabul ejti az embert. Ez a cél lebegett a fajta kitenyészt?i el?tt is az Egyesült Államokban a tizenkilencedik század végén, ezért lett a neve is King, ami magyarul királyt jelent. Hosszú kitartó munkával elérték, hogy méltó legyen nevéhez. Többen igénylik a kitenyésztés dics?ségét, de valószín?, hogy Hary Baker vinelandi tenyészt?é az érdem! A cél elérésére a következ? galambfajtákat választotta ki: