Eibel István

Eibel_1951-ben Budapesten születtem, 1973 óta Vokányban élek, itt nyílt lehetőségem a galambok tenyésztésére. Tagviszonyom a Pécsi V-42-es Egyesületbe lépéskor kezdődött. 1988-ban megalakítottuk a Siklósi V-263-as Egyesületet, ahol titkárrá választottak. 1998-ban egyesültünk a V-257-es Egyesülettel nagyobb rendezvények szervezésének reményében. Az első évek sikerei után a kapcsolat megromlott, így villányi galambász barátaimmal visszatértünk „anyaegyesületünkhöz". Jelenleg a Villányi Területi Csoport vezetője vagyok, itt igyekszem hasznossá tenni magam és közben kedvenc fajtámat tenyészteni.
Elért minősítésem kétszeres aranykoszorús mestertenyésztő.

Bovebben_a

background_duc

Hatvan év – Nagy idő!

AmkKingKerek évszám a magyar King tenyésztésben, ideje mérleget készíteni a fajta érdekében. Hatvan évvel ezelőtt, mikor az első Kingek Magyarországon bemutatásra kerültek, még én magam is gyerek voltam. Hogy a fiataloknak érzékeltessem, akkor még sok településen nem volt villany, a lakásokban – házakban alig volt fürdőszoba, vidéken a falvakban egy, esetleg két fekete-fehér televízió, autóról, telefonról pedig még a legmerészebbek sem álmodozhattak. Ma ezek az élet természetes tartozékai. Ekkor érkeztek Magyarországra az első Kingek. Az akkori közlekedési és kommunikációs lehetőségek között példátlan karriert futottak be!

Horvát King Klub Habjanovicin

A 2016-os év sok nehézséget gördített a galamb és baromfitenyésztők elé, sok esetben lehetetlenné vált a kiállítások megrendezése nálunk is az Európában felbukkanó madárinfluenza miatt. Azok voltak jobb helyzetben, akik korai időpontot választottak, mert ők még megrendezhették kiállításaikat, de decembertől több országban zárlatot rendeltek el.

Emlékezzünk!

mrazik_szilveszterMég egy éve sincs, hogy a magyar kingtenyésztés megtorpanásának okait boncolgattam és ott egyik fő oknak az idős tenyésztők elvesztését említettem. Akkor nem gondoltam, hogy ilyen rövid idő elteltével ismét búcsúzni kényszerülünk! Rövid, súlyos betegség után életének hetvenharmadik évét betöltve Mrázik Szilveszter eltávozott közülünk.

Beszéljünk a problémákról!

Alig két éve írtam egy cikket „Megtorpantunk!” címmel a klubhíradóba azzal a szándékkal, hogy felkeltsem tenyésztőtársaim figyelmét az általunk tenyésztett fajtánál történt visszaesésre. Reméltem, lesznek, akik szintén tollat- papírt ragadnak, és ugyanúgy leírják tapasztalataikat, észrevételeiket.

Meghívtak a Szerb King kiállításra

Meghívtak, mégpedig nem kiállítani, hanem bírálni, értékelni az általuk tenyésztett galambok minőségét. Minden esetre leírom ez megtisztelő, de egyben komoly felelősség is, hisz lehet, hogy a jövőben az én véleményem alapján jó vagy rossz irányban próbálnak tenyészteni.